Nagy békítő próba - Danubius Rádió


 

A Danubius Rádió az ünnepekre mindenkit kibékít!

 

Sztárok konfliktusait is megoldják karácsonyra


Hét héttel a karácsonyi ünnepek előtt, amikor az üzletekbe és az életünkbe kezd begyűrűzni a karácsonyi készülődéssel járó izgalom és stressz, a Danubius Rádió felhívja a figyelmet az ünnepek lényegére: a szeretetre, a békére és a nyugalomra. A Rádió munkatársai összefogtak, hogy egy nagy békítő próba keretében minél több hallgatójuknak szerezhessenek örömet azzal, hogy segítenek elhozni a harmóniát az otthonukba és az életükbe.


November 3-án reggel a Csiliben indult útjára az a négy hétig tartó kezdeményezés, melynek keretében élő adásban a jelentkező hallgatókat kibékítik családtagjukkal, barátjukkal, kollégájukkal, vagy bárkivel, akivel tisztázni szeretnék nézeteltérésüket. November első hetében várják a békülésre vágyó hallgatók leveleit, történeteit, akik vállalják, hogy élő adásban próbálnak pontot tenni szeretteikkel való konfliktusukra.


Ezt követően három héten keresztül reggel 10-től este hatig minden órában a műsorvezető felhív egy előzetesen jelentkezett hallgatót, és azt az ismerősét, akivel megpróbálnak a műsorban kibékülni. Ezzel várhatóan karácsonyra nem csak a boldogabb családok száma növekszik majd Magyarországon, de a legszerencsésebbek még nyerhetnek is. A hallgatók ugyanis sms-ben szavazhatnak az általuk legszívhezszólóbbnak talált békülési történetre, november végén pedig sor kerül az eredményhirdetésre és a fődíj átadásra is.


 

A Nagy békítő próba keretében nemcsak hallgatókat, de sztárokat is megpróbálnak kibékíteni a Danubius Rádió munkatársai. Az első próbálkozás máris sikerrel végződött Dér Heni és Tóth Szabi között. Pedig a Sugarloaf két tagja eleinte alig akart egymásra nézni a stúdióban. Nézeteltérésük oka az volt, hogy az énekesnő részt vett a Celeb vagyok, ments ki innen forgatásain, és a közben eltelt idő alatt a zenekar jó néhány fontos fellépéstől elesett. Emiatt különösen Tóth Szabi orrolt meg a lányra. A Danubius Csili adásába Szabi meglepetésként érkezett Henihez, és itt végre már nevetni is tudtak a konfliktuson. „Tudom, hogy Heni még nem nagyon járt külföldön és nem ült repülőn sem – mondta Szabi. – Így végül nem bántuk, hogy elutazott. Igazából féltettem az ottani körülményektől, mert kettőnk között már nem is baráti, hanem sokkal inkább testvéri kapcsolat alakult ki mostanra.”



 

Oldal nyomtatása


 

Oldal nyomtatása
kereso

NeoSoft Informatika, honlapkészítés, portál fejlesztés, online áruház, webdesign, cms, seo, keresőoptimalizálás, email marketing, hírlevél marketing, e-ügyintézés, fotó, videó, domain regisztráció, webtárhely, Székesfehérvár, fehérvár nyeremenyjatek